Nyelvek

Dömötör Judit

táncos, pszichológus

L1-rezidens 2015 és L1-tag (2016-2021)

fotó: Roland Szabo (L1 Egyesület)

10 kérdés – 10 válasz

Mivel foglalkoznál, ha nem azt csinálnád, amit most?
Lehet, hogy mégis pszichológus lennék. Vagyis vagyok, csak gyakorolnám is valamilyen formában.  Azt hiszem, gyerekekkel foglalkoznék. Vagy a sajátommal, mert már babáznék.

Milyen évszámot írnál be egy időgépbe, és miért?
A ’60-as éveket. Vagy konkrétan 1969-et, hogy elmehessek a Woodstockra.

Mi az első három tétel a bakancslistádon?
1. Egy jó kis társulattal alkotni, olyanokkal, akik amúgy is közel állnak hozzám és velük igazán jó darabot létrehozni.
2. Utazás, egy nagy körút Távol-keletre és Dél-Amerikába.
3. Egyszer felnőni, de úgy hogy maradjon meg a kísérletezés, játékosság, megújulás az életemben.

Mi a legnagyobb félelmed?
Az hogy nem vagyok szabad, ugyanannyira, mint az, hogy szabad lehetek. Félek, hogy nem a saját életem élem, mert gyakran elvárásoknak felelek meg, vagy lázadok azok ellen, ami szintén determinál. Más részt félek a döntésektől is, ami szabadságot adhat (vagy annak illúzióját?), de dolgozom rajta. Rendszeresen meditálok, nem régen tanultam meg a Vipassana meditációt, ami számomra egy teljesen új út a szabadság felé és hihetetlen jó hatásait érzem az életem minden területén. Mégis, félelmetesnek tűnik néha a megszabadulás, de úgy látom, ez a legártatlanabb és legboldogabb módja.

Milyen „fölösleges” dolgokra pazarolod a legtöbb időt?
Azon sopánkodom, hogy nincs időm, amivel nagyon sok idő elmegy. Néha túlságosan fel akarok készülni előre helyzetekre.

Vannak babonáid, rituáléid, mielőtt színpadra lépsz?
Babona nincs, rituálé sem igazán, inkább olyasmi, ami bevált. Első tánctanáromtól, Pete Orsolyától tanultam, hogy táncosként nagyon hasznos fellépés előtt pliében (hajlított térddel) bejárni a teret, leengedve a súlyt a talajba ez segít legyökereződni, stabilabbnak lenni és kevésbé izgul az ember. Mostanában kezdtem el azt, hogy lefekszem, leengedem a súlyt és csak a légzésemre figyelek. Ez is nagyon sokat segít lelazulni, megnyugodni, magamnak lenni.  

Mikor és hol támadnak a legjobb ötleteid?
A hol nem jellemző, inkább a mikor. Vannak időszakok, mikor egyszerűen áradnak, és azt nagyon szeretem. De talán leggyakrabban utazás közben jönnek. Gyakran vigyázok gyerekekre, olyankor is, vagy mikor egyedül maradok. Azt hiszem a közös jellemző, hogy ezek olyan átmeneti terek, ajándék-idők, amikor nem kell semmit csinálni és szabadon szállhat a gondolat, érzés.

Milyen történelmi vagy kitalált személyiséggel innál meg szívesen egy kávét/teát/pohár bort?
Buddhával, Mátyás Királlyal, Pina Bausch-sal, Dalíval, Klimttel, Gaudival, Karl Gustav Junggal, Viktor Frankl-lel (egy pszichológus, aki megjárta a koncentrációs tábort és utána kidolgozott egy terápiás módszert), és még hosszú lenne a sor.

Melyik érzékszervedet tartod a legfontosabbnak?
Elsőre azt mondanám, hogy a szememet. De például ha mozgásról van szó, még improvizációnál is, inkább az érzékszervek összessége ad ki valami lényegeset. Ebben még a bőr hőérzékelése is benne van és egyfajta kiterjesztett figyelem, ami annyira érzékeny, hogy sokszor nem is kell odanézni, hogy tudd, hol a másik, mit csinál. De ez az életben is igaz szerintem, hiszek abban, hogy az egész több mint a részek összessége. Ugyanakkor egyre kevésbé tartom fontosnak az érzékszerveket mióta meditálok, ott egy sem kell, csak a belső figyelem és az éber tudat, mégis nagyon messze vezet. A megérzéseket is fontosnak tartom, ami szintén nem érzékszervekhez kapcsolódik.

Hogy látod magadat tíz év múlva?
Kísérletező mozgáskutató, tánctanár, koreográfus, táncterapeuta, néha táncos vagy mindez egyszerre. Addigra már visszajöttem Magyarországra, de kint is van életem. A tulajdonságaim felerősödtek, még gyerekesebb és még bölcsebb vagyok, mint most. Egy másik lehetőség, hogy gyakorló meditáló vagyok és felnőttem, egyszerre csak egy dolgot csinálok és annak szentelem magam teljesen. Ide-oda járkálok a világban és bárhol otthon, biztonságban érzem magam. Bárhogy is van, mindenesetre egyre jobb a humorom, és még mindig változásra, megújulásra képes vagyok. Nagyon fontosak a gyerekeim és a családom, csak sajnos sokat aggodalmaskodom értük, erről még le kell szokjak...

(2015. február)