- HU
- EN
L1danceFest 2013 - szeptember 18-22.
Az 1998-ban alapított, kezdetben főleg független magyar táncművészeket tömörítő L1 Egyesület egyik alapvető célkitűzése a kortárs tánc népszerűsítése – külföldi és magyar produkciók és koprodukciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása révén. Az L1 Kortárs Táncfesztivál (új nevén L1danceFest) az egyesület legjelentősebb, évente megrendezésre kerülő eseménye az elmúlt időszak során fokozatosan alakult át egy egyre szélesebb földrajzi és előadó-művészeti spektrumot felölelő nemzetközi szemlévé, mely már nem csupán az L1-tagoknak és rezidens művészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget, hanem elsősorban neves külföldi fellépők munkáit igyekszik megismertetni a magyar közönséggel.
“Az L1danceFest mára az ország szinte legjelentősebb civil kortárs előadó-művészeti szemléjévé nőtte ki magát - ha csak Ladjánszki Márta maga nem vált már intézménnyé -, amelyre a meghívott művészek mindegyike, csak úgy, mint a szervező/rendező maga is, a kortársban az aktuálisat, a személyeset, az őszintét, a szuverént érti. A TranzDanz örömmel fogadta el a meghívást erre, az udvari-kortárs helyett alternatívát kínáló fesztiválra, amelyen egy mára már szinte önálló műfajjá vált előadássorozattal, a Jövőtánccal érkezik.” Kovács Gerzson Péter
Főszervező / Main organizer: L1 Egyesület / L1 association
Művészeti vezető és programkoordinátor / Artistic director and program coordinator: Ladjánszki Márta
Asszisztens / Assistant: Szilágyi Enikő
Házigazda / hosts: Kovács Noémi Anna, Ladjánszky Endre
Jegyek az előadások helyszínein, illetve az ismert jegyirodákban és online is kaphatók. / Tickets are available at the festival venues and in the well-known tickets offices or online.
PROGRAM L1danceFest 2013
szeptember 18.
19:00 / MU Színház Björn Säfsten (SE) Introduction
20:30 / MU Színház GETINTHEBACKOFTHEVAN (GB) Big Hits - ANGOLUL
szeptember 19.
19:00 / BAKELIT M.A.C. Catalina Carrasco (E) Invisible reality
20:30 / BAKELIT M.A.C. Dame de Pic / Cie. Karine Ponties (FR/BE) Benedetto Pacifico
21:30 / Bakelit M.A.C. Antonia Baehr (D) Laugh
szeptember 20.
19:00 / MU Színház Buday Enikő (HU) és Kovács Kata (HU/D) Megharapott / Bitten - PREMIER
20:00 / MU Színház Asaf Aharonson & Tami Lebovits (IL) God Is Measuring the World with a Compass
21:30 / MU Színház Fülöp László (HU) “there’s an elephant in every room…” - PREMIER
szeptember 21.
16:00 / Jurányi Inkubátorház Shake it! Collaborations (SE) Roses & Beans
19:00 / Nemzeti Táncszínáz Refektórium Rapid Eye (DK) QUIPROQUO
20:30 / Jurányi Inkubátorház Kenneth Flak (NO) & Külli Roosna (EST) / Korzo production (NL) The Wolf Project
szeptember 22.
16:00 / Jurányi Inkubátorház Respect Art Projekt Frissek Elegy (HU)
16:00 / Jurányi Inkubátorház Erik Kaiel (USA/NL) No man is an island
18:00 / MU Színház Próbaterem Dalija Aćin Thelander (SRB) Exercise for Choreography of Attention 'Point of No Return' - ANGOLUL
19:30 / MU Színház Gunilla Heilborn (SE) This is not a love story - ANGOLUL
FESZTIVÁL-ZÁRÓ KOCCINTÁS
Kísérő programok / Accompanying events
Szeptember 18-22.
TALKING THROUGH V4+ nyitott vitabeszélgetések a MAKT résztvevőinek közreműködésével – minden nap az előadások után. / open discussions moderated by the participants of MAKT – every day after the performances.
Szeptember 18-23.
MAKT - Mobile Academy of Dance Criticism (with invited participants) A program zárt csoportban zajlik. / The program is closed to the public.
Szeptember 18-22. / Jurányi Inkubátorház
Herold Eszter-Hegedűs János Domború projekt - fotókiállítás
Szeptember 18-21. minden nap 23:00 / Jedermann - FESTIVAL CHILL OUT POINT
TranzDanz Jövőtánc
Szeptember 21-22. 11:00-15:00 / Grabó Stúdió
OPEN JAM
A műsorváltozás jogát fenntartjuk. / We reserve the right to change the program.
www.L1.hu / http://l1dancefestival.blogspot.hu / http://talkingthroughv4plus.blogspot.hu
MU Színház 1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17. / BAKELIT M.A.C. 1095 Budapest, Soroksári út 164. / Jurányi Inkubátorház 1027 Budapest, Jurányi u. 1-3. / Nemzeti Táncszínáz 1014 Budapest, Színház u. 1-3. / Jedermann 1092 Budapest, Ráday u. 58. / Grabó Stúdió, 1027 Budapest, Jurányi u. 1-3.
Az L1danceFest ismert, hazai tervezőkkel működik együtt idén is, aminek keretében minden nap más-más tervezőcsoport ruháit viselik az este házigazdái. / L1danceFest works again together with well known, Hungarian designers during the festival. The hosts of the evenings wear the designers’ dresses.
Manier Szalon
1061 Budapest Dalszínház u. 10. I. em. 2.
+36 1 4831140
"Egyedi ruhák egyedi embereknek"
Je Suis Belle
Budapest, 1053 Ferenciek tere 11., Párisi Udvar
+36 1 95113 53
“A divat és az öltözködés nem kiváltság, hanem a mindennapi élet alapvető része, a hordhatóság és kényelem mellett az egyediség kialakításának fontos eszközei.”
Romani Divat Stúdió
1051 Budapest Szent István tér 3. 2/3.
“New Generation Roma Image 2013”
Zagabo
www.zagabo.com / www.linkstore.hu
"A zagabo is beköltözött Budapest legújabb designterébe, a LINK-be. Fedezd fel!"
Artista
1088 Budapest, Puskin u. 19.
+36 1 3280290 artista@t-online.hu
Fő támogatók / Main sponsors: NKA - Előadó Művészet Kollégium, EMMI
Helyszínek / Venues: Bakelit M.A.C., MU Színház, Nemzeti Táncszínház, Jurányi Inkubátorház, Grabó Stúdió, Jedermann
Együttműködő partnerek / Partners: Műhely Alapítvány, Lengyel Intézet, Cseh Centrum, Izraeli Kultuárlis Intézet Budapest, Goethe Intézet, Dán Királyi Nagykövetség és Dán Kulturális Intézet, British Council, Norvég Nagykövetség Budapest, Svéd Nagykövetség Budapest, Magyarországi Észt Intézet, Francia Intézet Budapest
Kommunikácós partner: FÜGE
Médiatámogatók / Media partners: fidelio, táncélet.hu, színház.hu
Egyes előadások támogatói / Sponsors of the invited performances:
institut d’estudis baleàrics, Wallonie Bruxelles International, Eesti Kultuurkapital, Bora Bora, Colchester Arts Centre, PACT Zollverein, Festival Belluard Bollwerk International, MOHA, Machol Shalem Dance House Jerusalem, Danish Arts Council, Swedish Arts Council, TranzDanz, Európai Unió Kultúra Program, Sín Kulturális Központ, Visegrad Fund
A műsorváltozás jogát fenntartjuk. / We reserve the right to change the program.
http://l1dancefestival.blogspot.hu
http://talkingthroughv4plus.blogspot.hu
Az elmúlt években a fesztivál nemzetközi vendégei voltak / Invited international artists in the last years:
Yukari Uto (JP), Boldizsár Csernák (HU/GB), Cie Trefeli József (CH), Christine Borch (DK/DE), Joe Alegado (USA/CZ), Ligia Manuela Lewis (DE), Maik Riebort (DE), Me and the Machine (UK), Naoko Tanaka (JP/DE), Daniel AlmgrenRecén (SE) and Rafał Dziemidok (PL), Rodrigo Sobarzo de Larraechea (Chile/NL), Handa Gote (CZ), Jan Bárta (CZ) , Daniel Raček (SK) , Agata Maszkiewicz (PL), Małgorzata Haduch (PL), Anna Steller (PL), Barbara Fuchs (D), Dominik Grünbühel (A) , Jackie Brutsche (CH), Chris Leuenberger (CH), La Intrusa Danza (Catalonia), Ina Rager (A), Martine Pisani (F), Anita Kaya (A), Sandra Martinez (F), Christian Duarte (BR), Frans Poelstra (A), Javier Murugarren (E/NL) and Erikk McKenzie (N/NL), Pierre Nadaud (F/CZ), Zenon Dance Company (USA), Irma Omerzo (CRO), Tamara Ober (USA), Dalija Aćin (SRB), Palle Granhøj (DK), Bettina Helmrich (D), Céline Lárrere (F), Bojan Jablanovec - Via Negativa (SLO), Rob Longstaff (AUS/D), Spitfire Company (CZ), Sara Gebran (DK), Rosana Hribar-Gregor Luštek (SLO), Dominika Knapik (PL), Towarzystwo Gimnastyczne (PL), Debris Company (SK)
L1 rezidens művészek / L1 resident artists: Naiara Mendioroz (ES) - 2006, Pierre Nadaud (F/CZ) - 2006, Adrienn Haraszti (HU) - 2006, Zenon Dance Company (USA) - 2007, Melanie Hosteint (FR) - 2008, Rita Góbi (HU) - 2008-2010, Andrea Lakat (HU) - 2009, Workshop Foundation – Investigations into the Unknown program – 2010, Katalin Lengyel, Bernadett Jobbágy, Judit Szamosi, Imre Vass, Gábor Czap (H) - 2012, Kata Kovács, Eszter Herold, Enikő Szilágyi, László Fülöp, Enikő Buday, Csilla Nagy (H) - 2013