Nyelvek

Az Erasmus+ program keretein belül, az olaszországi Spazio Seme www.spazioseme.com és magyarországi partnere, az L1 Egyesület www.L1.hu közreműködésével jött létre.

LEONARDO LAMBRUSCHINI - előadó, művészeti igazgató, kontakt improvizációt tanít az olaszországi (Arezzo) Spazio Seme-ben; kísérletező workshopokat és órákat vezet gyerekek, felnőttek és sérültek számára Olaszországban és külföldön (Brazília, Mexikó) egyaránt.
Társalapítója a Spazio Seme Egyesületnek, ahol színészként és táncosként dolgozik. Leo az ItalyContact
Festival (Arezzo) egyik szervezője.

MARIO GHEZZI - előadó és jóga tanár. A személyes kutatási területe a mozgás terén az "experiential anatomy" (mozgáson alapuló.felfedező anatómia), az energia áramlásainak útja, és a thai chi.
Tánc-és mozgástanárként érdeklődésének középpontjában az áll, hogy hogyan tudja mindenki megtalálni a saját személyes útját a táncban és az előadói tevékenységben.
Rendszeresen tanít kontakt improvizációt és jógát, előadóként részt vesz térspecifikus táncelőadásokban táncosokkal, színészekkel, zenészekkel és táncegyüttesekkel.
Mario az ItalyContact Festival (Arezzo) egyik szervezője.

SPAZIO SEME - ARTI IN MOVIMENTO - nemzetközi kulturális és művészeti befogadóközpont Arezzo-ban ( Toszkána,Olaszország).
A Spazio Seme számos eseményt szervez: többek között különböző kurzusokat és workshopokat gyerekeknek, felnőtteknek; performance-okat, koncerteket és kiállításokat.

Első állomása: 2015. február 17-23. - nyilvános workshop: február 21-22.

GYÖKEREK ÉS LEVELEK- KONTAKT ÉS IMPROVIZÁCIÓ INTENZÍV WORKSHOP

"A legfontosabb és legérdekesebb dolog számomra a szomatikus megközelítés volt a kontakt táncon belül.
Nem először találkoztam ezzel a megközelítéssel, és nekem nagyon jól működőnek tűnt, ahogy ebbe bevezettek bennünket. A testünk mélyebb rétegeinek érzékelését is behívva kezdünk belemenni, ráhangolódni a mozgásra ezzel 1-1 figyelmi fókuszt adva munkánknak. A koncentráció összpontosítása egy-egy területre kísérletező kedvet adott és teret a játéknak. Hasonló ahhoz, mint amikor egyre közelebbről nézünk valamit és ettől ott egyre gazdagabb világ tárul fel. Bizonyos szempontból minél szűkebb a keret, annál több lehetőség adódik.
Ugyanakkor az volt a benyomásom , hogy csak belekóstolni tudtunk ezekbe a világokba és sajnos nem volt idő és tér azokra a mozgásokra, táncokra, amik ezekből kibontakozhattak volna. Ezért számomra inkább gondolat-ébresztő és inspiráló volt, kíváncsivá tett, hova vihetnek az egyes kiindulópontok és alig várom, hogy a sok szuper kis gyakorlatot majd magamnak ill. mással is kipróbálhassam időt hagyva annak, mi lehet belőle mozgásban.
Leo és Mario jól felépítették, s mindig újult energiával vezették a kurzust." (Dömötör Judit - résztvevő)

"A kurzus tematikailag a címben metaforikusan gyökérnek és leveleknek nevezett központ és  végtagok kapcsolatát vizsgálta. Az első napon a fókusz a központból kiinduló és a test határáig elnyúló mozdulatokon volt. Szabad, egyéni improvizációval energetikusan melegítettünk be, először járkálva, majd leérkeztünk a földre, ahol folytattuk az áramló mozdulatok feltérképezését. A második napon a bemelegítésben inkább a fáradt energiáknak jutott nagyobb szerep. Felhívták a figyelmünket a kimerültségben rejlő kreativitásra és a bennük lakozó új mozdulatok lehetőségére." (Lengyel Katalin - résztvevő)

"A kontakt-improvizáció egy olyan forma, amiből mindig rengeteget tanulok, és egy ilyen intenzív jelenlétben pedig még többet.
Esetemben nagyon működik az anyagon keresztül való tapasztalati tanulás, ezért az összegzések, amik lecsapódnak, inkább metafizikai, vagy érzelmi természetűek. Ezúttal is volt olyan feladat, ami gyakorlati rácsodálkozást hozott, de ez az aspektus most kevésbé volt jelen.
A tapasztalatnak ezt a fajta intenzív megélését igyekszem alkalmazni a saját gyakorlatomban is. Szeretném, hogy amit gyerekeknek nyújtani tudok, az a bátor önmegélés , pozitív énkép és szabad kifejezés felé terelje őket. Ehhez kaptam egy újabb löketet.
Örömmel fedeztem fel, hogy Leonardo tart gyerekórákat, és Catherina, aki tulajdonképpen kísérőjük volt ezúttal, nagyon hasonló célokkal és meglátásokkal rendelkezik, mint én." (Monojlovits Eszter - résztvevő)

Második állomása: 2015. április 25-26. workshop

BELSŐ RITMUS

"Nekem személyesen csak részben sikerült megtalálnom a címhez való kapcsolódást, azt is főleg a második nap vége felé, ennél sokkal érdekesebb egyéni tapasztalatokat szereztem, amelyeket többnyire meg is tudtam fogalmazni mások számára is(...) A tai-chi-jóga alapú bemelegítés jól helyrerakta a tartásomat(...) egy pedagógiai kérdés: a jól körülhatárolt és egyszerű feladatmegadás, ami után következhet a mozgás kinyitása tágabb értelemzési körbe. Mivel az alapfeladat nagyon jó kiindulópont, ezért hasznos. Ez nem töri meg az egyén szabadságát a táncon belül, azt gondolom. A teóriának és a gyakorlatnak pont a megfelelő helyen kell találkoznia. Elgondolkodtatott a páros tanítás előnye-hátránya. Érdekes forma." (Monojlovits Eszter - résztvevő)