Nyelvek

ZEBRASTEPS

szaxofon: Varga Zsolt, tánc: Ladjánszki Márta

 

Body Moving programsorozatot idén – hagyományteremtő szándékkal - első alkalommal szervezik meg. A program egyrészt a Gödör Klub zöld parkjában megrendezésre kerülő ingyenes táncórákból – Tánc Mindenkinek - áll, valamint meglepetésszerű, váratlan utcai tánc produkciókból – Tánckommandó – Budapest különböző közterein. A két lépcsőből álló programsorozattal szeretnék a szervezők az emberekkel megismertetni és megszerettetni a kortárs táncot, mint mozgásformát és mint művészi kifejezést.
 

A szervezők célja, hogy új közönséget érjenek el és szélesítsék a tánc iránt érdeklődők körét. Annak köszönhetően, hogy a programsorozat teljes egészében a város közterein, illetve a hétköznapi élet színterein zajlik, sokak számára „első találkozás“ lehet ez a kortárs tánccal. Fontosnak tartják erősíteni a művészet, és ezen belül is a tánc jelenlétét a városban, s ilyen szempontból a programok időzítése is kulcsfontosságú, hiszen a nyárvégi holtszezonban üdítő színfoltot jelentenek majd a budapesti kulturális életben, évadnyitó akcióként, pedig egy izgalmas és színvonalas táncévadot előlegeznek meg.
 

Támogatók és partnerek:
Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégium, Gödör Klub, Trafó - Kortárs Művészetek Háza, MU Színház
Szervezés:
Erdődi Katalin, Kőhegyi Ilona, Pintér Gábor

 

 

Tánckommandó - „Zavarkeltők“ hétvégéje
Időpont: 2009. szeptember 3-6.
(csütörtöktől vasárnapig)
Helyszínek: városszerte
 

Ne lepődjünk meg, ha egy idegen mellénk ül a kávézóban, vagy helyettünk lyukaszt jegyet, vagy épp a fejünk fölött lóg a csilláron, és azon se, ha táncba hívnak!
 

Tánckommandó négy napja alatt akár ez is megtörténhet velünk a városban. Szeptember elején a legjobb magyar kortárs tánc társulatok lepik el Budapestet, hogy együtt nyissák meg a 2009/2010-es táncévadot.
Ők azok, akikkel majd az évad folyamán találkozhatunk a Trafóban, a MU Színházban vagy a Nemzeti Táncszínházban, akik elvarázsolnak, elgondolkodtatnak és elröpítenek minket más dimenziókba. Ők azok, akik a tánc nyelvén beszélnek hozzánk, s ezen a hosszú hétvégén intenzív „nyelv” kurzust tartanak nekünk, hogy mi is közelebb kerülhessünk ehhez az izgalmas világhoz.
 

Szeptember 3. és 6. között (csütörtöktől vasárnapig) táncoló alakokkal, spontán koreográfiákkal és meglepetésszerű akciókkal találkozhatunk a város különböző pontjain: köztereken, belvárosi kávézókban, kerthelyiségekben, forgalmi csomópontokon.
 

A Tánckommandónak köszönhetően különböző generációkat, stílusokat és irányzatokatismerhetünk meg, valamint egy-egy alkotó munkájáról kaphatunk rövid benyomást, pillanatképet.
A fellépők között szerepel a magyar kortárs tánc színe-java:
Andaxínház, a Budapest Tánciskola növendékei, Góbi Rita Társulat, Hodworks, Magyar Mozdulatművészeti Társulat, PR-Evolution Dance Company, radioballet, Tünet Együttes, Zero Balett, Batarita Társulat, Gold Bea és Kövesdi László, Juhász Kata, Kulcsár Vajda Enikő, Ladjánszki Márta és Varga Zsolt, Nagy Andrea és Dombi Kati, Pataky Klári.
 

A programsorozat kitűnő alkalom arra, hogy információkat gyűjtsünk a kortárs táncról, befogadóhelyekről, stúdiókról és társulatokról. A helyszíneken szorgoskodó BOMO csapattagok mindig rendelkezésünkre állnak tánccal kapcsolatos kérdésekben.